Érezte már azt, hogy nem tudja teleszívni a tüdejét levegővel?
Érezte már azt, hogy a kortársainál lassabban bírja a mindennapi tevékenységeket?
Refluxos panaszai vannak?
A nehézlégzés, fáradékonyság, csökkent terhelhetőség hátterében gyakran a belégzőizmok gyengesége áll. Különösen gyakori ez COVID-19 fertőzés lezajlása után. Azoknál a betegeknél, akiknél korábban lélegeztetésre került sor, minden esetben már néhány óra után kimutatható a légzőizmok erejének a csökkenése, ami a lélegeztető gépről való leszoktatást nagyban megnehezíti. A korai légzőizom edzés elkezdése már az intenzív osztályon kulcsfontosságú lenne.
A rekeszizom gyengesége azonban nem csak súlyos betegség következtében alakulhat ki, hanem enyhe, tünetszegény, vagy akár tünetmentesen átvészelt betegség után is. Erre utalnak az egészségeseken végzett szűrő vizsgálataink is. Teljesen ép tüdő, szív és érrendszer esetén is gyakran kimutatható a csökkent rekeszizom erő, illetve a nem megfelelő légzési technika. A nehézlégzés érzését nem oxigénhiány okozza elsősorban, hanem a megnövekedett légzési munka. Ugyanis a légzőizomzat működése is energiaigényes folyamat. Optimális légzési technika esetén ez nem számottevő. Abban az esetben azonban, ha a rekeszizom helyett döntően a bordaközi izmokat és a légzési segédizmokat használjuk, akkor még maximális erőkifejtés esetén sem tudunk akkora légzési térfogatot létrehozni, amekkorát szeretnénk. A túlfeszített és túlerőltetett izmok mellkasi fájdalmat, diszkomfortot, valamint fulladás érzést, kifáradást okozhatnak. A COVID járvány előtt a belégző izomzat gyengeségét főként asztmás, COPD-s betegeknél és a műtét előtti és utáni rehabilitáció során mértük fel és kezeltük. A légzésrehabilitációs kezelések során így több évtizedes tapasztalat gyűlt össze, ami most a COVID járvány kapcsán sok embernek segíthet!
A rekeszizom működésének zavara mutatható ki pl. reflux betegség esetén is. A refluxos panaszok megjelenése is arra utal, hogy a légzőizomzat ereje meggyengült. Gyakran tapasztaljuk, hogy a kifejezetten izmos (hát, mellkas, kar) páciensek sokkal sérülékenyebbek a súlyos koronavírus okozta tüdőprobléma esetén. Ennek hátterében gyakran az áll, hogy az egyoldalú edzés mellett korábban nem fordítottak kellő hangsúlyt a (láthatatlan) rekeszizom erősítésére. A nagy izomtömeggel fedett mellkast sokkal nehezebb a légzőmozgásokkal tágítani. A nagyobb izomtömeg emellett a szív- érrendszert is jobban igénybe veszi különösen, ha csak izomtömeg növelés történt (edzőtermi edzések állóképességi tréning nélkül).
A légzéstechnika felmérését egyszerű mérési eszközökkel és a légzés megfigyelésével gyorsan és kellemetlen vagy fájdalmas vizsgálatok nélkül elvégezhetjük. A belégzési izmok által létrehozott szívóerő, szájcsutorán keresztül néhány másodperc alatt pontosan megmérhető. Az eredményt a páciens korának, testalkatának és nemének megfelelő értékekkel összehasonlítva a mérőeszköz kijelzi. Egy 6 fokozatú skálán (1: nagyon gyenge, 2: gyenge, 3: csökkent, 4: átlagos, 5: jó, 6: nagyon jó) értékelést nyújt, így az edzés eredményessége jól nyomon követhető. A mérést még tünetmentes egészségeseknél is érdemes elvégezni, mert szűrő vizsgálataink során azt találtuk, hogy a rekeszizom gyengesége nagyon nagy arányban náluk is kimutatható. Időben elkezdett egyszerű gyakorlatokkal a közérzet javítható és a későbbi kellemetlen tünetek megelőzhetőkké válhatnak. A légzésterápia milyen előnyökkel jár?
A valóban hatékony kezelés jelentős tapasztalatot és szaktudást igényel. A légzésterápiában jártas gyógytornász-légzésterapeuta méri fel a pácienseket és ad tanácsot az egyénre szabott tréningprogramhoz, betanítja és felügyeli a programot. Nagy örömünkre szolgál, hogy dr. Kerti Mária gyógytornász-légzésterapeuta végzi nálunk a kezeléseket, akinek a légzés és rekeszizom a szakterülete. A légzőszervi betegek rehabilitációjában 27 év gyakorlati tapasztalattal rendelkezik!
Az előzetes felmérés után a gyógytornász-légzésterapeuta egyéni foglalkozás keretein belül betanítja a gyakorlatokat, korrigálja a testtartást, a légzéstechnikát. Betanítja a receptre felírt légzőizom erősítő eszköz helyes használatát. Enyhe panaszok esetén ezt követően a páciens otthonában végzi a betanult gyakorlatokat, ezután csak időszakosan jön ellenőrzésre és 1-1 felügyelt tréningre. Közepesen súlyos és súlyos esetekben az egyéni foglalkozás után lehetőség van további egyéni vagy kiscsoportos (max. 4 fő) foglalkozásokra, ami a javulást követően, a helyes légzéstechnika elsajátítása után otthon folytatható. A légzésterápia mellett a rehabilitáció során, vázizomzat erősítésre és állóképesség fejlesztő tréningre is lehetőség van, amit gyógytornász felügyeletével és irányításával végez a páciens (futópadon, kerékpár-ergométeren, elliptikus tréneren vagy vibrációs tréneren-Flabelos). A kezelések alkalmával szükség esetén oxigénterápia is rendelkezésre áll, amivel az edzés hatékonysága javítható, a szívizom és vázizomzat oxigénellátása emelhető, a kifáradás csökkenthető. A komplex kezelés érdekében a szervek vérellátásának javítására, a regeneráció gyorsítására a rehabilitációs program részeként BEMER kúrát is ajánlunk. A mikrokeringés javítását szolgáló BEMER kezelés a szervezet legtávolabbi pontján is megfelelő vérátáramlást biztosít, ezáltal a szervek oxigénellátása és tápanyagellátása nagymértékben javul, a keletkező salakanyagok és széndioxid elszállítása, ezáltal a méregtelenítés biztosítottá válik.
A légzésterápiát megelőzően szakorvosi vizsgálatra van szükség, ahol tüdőgyógyász-belgyógyász-rehabilitációs szakorvos részletesen átnézi a kórelőzményét és megvizsgálja Önt. Szükség esetén a gyógyszeres kezelését optimalizálja. A biztonságos terhelhetőség szintjét felméri és javaslatot tesz az Önnek legmegfelelőbb kezelésre. A rehabilitációs program alatt szakorvosa rendszeresen konzultál a gyógytornász-légzésterapeutával. Lehetőséget biztosít Önnek a konzultációra és esetlegesen soron kívüli vizsgálatra is.
Az 1. alkalom: egyéni állapotfelmérés és konzultáció kb. ½ óra.
Az 1. egyéni foglalkozás és eszközbetanítás kb. ½ óra.
A csoporttorna ill. az egyéni légzőtorna és állóképességi tréning kb. 1 órás.
A bérlet lehetőségéről érdeklődjön szakorvosánál.
A légzésterápia tornateremben történik, ezért kérjük kényelmes tréningruha és tornacipő használatát!
Cím: HICU Magánrendelő tornaterme, 8083 Csákvár, Kálvin u. 2/1. Díjmentes parkolás az udvarban biztosított.
Jó idő esetén a szabadban (a közeli Kastélyparkban) is lehetőség van az egyéni és csoportfoglalkozásokra.